[Characteristics of narcolepsy in childhood]

A narcolepsia napközbeni rövid alvásbetörésekkel, fokozott érzelmi szituációkban kialakuló átmeneti izomtónusvesztéssel (cataplexia), a rövid bealvások során is jelentkező álomtevékenységgel (hypnagog hallucináció), ébredéskor megfigyelt átmeneti mozgásképtelenséggel (alvási paralízis) járó, ritka betegség. Hazánkban mindössze 2–3000 embert érinthet. Jellegzetes tünetei ellenére a betegség felismerése nehézkes, sokszor évtizedes késés figyelhető meg a korrekt diagnózis és így a hatásos terápia kialakításáig. Különös figyelmet követelnek a gyermekkori kezdetű esetek, mivel a klasszikus fenti panaszokat számos egyéb tünet (például extrapyramidalis mozgászavarra hasonlító események stb.) is kíséri, a panaszok sokkal összetettebbek. Az egyes klasszikus tünetek – mint például a cataplexia – megjelenése is eltér a felnőttkorban észlelhetőtől. Ezek nagyban megnehezítik a felismerését. A szerteágazó panaszok és tünetek magyarázzák a diagnosztikus tévedéseket, késlekedéseket: a valós kórisme helyett sokszor különféle neurológiai és pszichiátriai betegség diagnózisával kezelik a pácienseket. A nem megfelelő kezelésnek negatív hatása lehet a gyermek iskolai teljesítményére, érintheti a szociális interakcióit, pályaválasztását, kihathat mindennapi életére, életminőségére. Az összefoglaló közleményben ismertetjük a narcolepsia klasszikus jellegzetességei mellett a gyermekkori esetek eltérő tüneteit, patofiziológiáját, a differenciáldiagnosztikai nehézségeket, a kezelés elmaradásának következményeit, a diagnosztikus kritériumokat és a terápiás lehetőségeket. Orv Hetil. 2024; 165(6): 211–220.

[Diagnosis of adrenocortical carcinoma]

A mellékvesekéreg-carcinoma ritka, rossz prognózisú megbetegedés. Az érintett betegek kórjóslatát döntően meghatározza, hogy a betegség korán, még lokoregionális stádiumban kerüljön felismerésre, amikor a sebészi tumoreltávolítással jelentősen növelhető a gyógyulás esélye. A mellékvese-daganatok dignitásának meghatározása gyakran jelent kihívást a preoperatív kivizsgálás során, a diagnózisalkotást hagyományos radiológiai és laboratóriumi vizsgálatok segítik. Újabban igen jó diagnosztikai pontosságot mutató biomarkerek is megismerésre kerültek, klinikai használatuk a közeljövőben várható. Közülük is kiemelkednek a gáz-, illetve folyadékkromatográfián alapuló szteroidmetabolomikai vizsgálatok, valamint a miRNS-ek vizsgálata. Ebben az összefoglalóban bemutatjuk a mellékvesekéreg-carcinoma azonosítását segítő preoperatív klinikai és posztoperatív patológiai vizsgálómódszereket. Orv Hetil. 2024; 165(4): 123–131.

[Current management of undescended testes in Hungary - where are we now?]

Bevezetés: A hereleszállási zavarok korszerű gyermekkori kezelése nélkülözhetetlen a hosszú távú morbiditás – infertilitás, malignus heretumorok – kialakulásának elkerüléséhez. Célkitűzés: Az ellátási gyakorlat fejlesztése érdekében vizsgálatunkban fel kívántuk tárni, hogy a kórkép magyarországi ellátása megfelel-e az aktuális hazai és főbb nemzetközi, elsősorban európai irányelveknek. Módszer: Az alap- és szakellátás felméréséhez 2023-ban online kérdőíves vizsgálatot végeztünk a Házi Gyermekorvosok Egyesületének, valamint a Magyar Gyermeksebész Társaság tagjainak körében. A válaszokat leíró statisztikai módszerekkel elemeztük. Eredmények: A hereleszállási zavarok kezelését a felmérésben részt vevő alapellátók (n = 69) esetében elsősorban a szakképzésük során tanultak (65,2%), míg a szakellátás képviselőinek körében (n = 56) döntően a nemzetközi irányelvek (66,1%) befolyásolják. A kérdőívet kitöltő házi gyermekorvosok 98,6%-a ellenőrzi a herék újszülöttkori helyzetét, és eltérés észlelésekor 88,4%-uk megfelelő időben utalja szakrendelésre a gyermeket. Az orchidopexia optimális idejét 66,6%-uk ismeri. A retraktilis herék kezelése 59,4%-uk ismeretei szerint elsősorban konzervatív, és 60,8%-uk végzi a pubertáskorig utánkövetésüket. Orchidopexiát követően 39,1%-uk végzi kamaszkorig a gondozást. A szakellátás képviselői (98,2%) az orchidopexiát a megfelelő életkorra időzítik, nem tapintható herék észlelésekor azonban 28,6%-uk kér preoperatív ultrahangvizsgálatot. A magas hasüregi herék kezelése elsősorban (82,1%) a minimálinvazív Shehata-műtéttel történik. Megbeszélés: A hereleszállási zavarok hazai kezelése döntően az aktuális irányelvek szerint zajlik, mindemellett az alapellátás képviselőinek ismeretei néhány fontos kérdésben – a műtéti ellátás optimális időzítése, retraktilis herék és orchidopexián átesett gyermekek gondozása – hiányosak. A gyermeksebészeti szakellátás modern szemléletű, korszerű minimálinvazív technikák alkalmazásával zajlik, ultrahangvizsgálat azonban sok esetben feleslegesen történik. Következtetés: A hereleszállási zavarok kezelésére vonatkozó ismeretek szélesebb körű terjesztése szükséges az országos szintű, minden tekintetben korszerű ellátás megvalósulásához és a hosszú távú morbiditás csökkentéséhez. Orv Hetil. 2024; 165(4): 138–146.

[Wisdom tooth surgery in 2023.]

A dentoalveolaris sebészeti beavatkozások közül az egyik leggyakoribb, legtöbb nehézséggel és szövődménnyel járó műtétet a bölcsességfogak sebészi eltávolítása jelenti. A téma mind gyakorisága, mind annak sokszínűsége miatt nagyon aktuális. Sokszínű azért, mert diagnosztikus értékelése a foggyökér–canalis mandibulae viszonylatában nagy szakértelmet igényel, sebészi technikája az esetek nagy részében nem sablonszerű, a sebész sokszor improvizációra kényszerül. A komplikációk és szövődmények mindennapos feladataink közé tartozó ellátása relatíve gyakori, s néha komoly intézeti hátteret igényel. A témával foglalkozó szakirodalom hatalmas, a javasolt útmutatók gyakran évről évre változnak. A szerzők áttekintik a bölcsességfogak eltávolításának indikációit, kontraindikációit, diagnosztikáját, sebészi kezelésüket, a bölcsességfogak műtéti eltávolításával kapcsolatos szövődményeket, azok ellátását. Kitekintést adnak az egyes nemzetközi iskolák protokolljaira, és megfogalmazzák a hazai általános orvosok, fogorvosok, dentoalveolaris sebészek számára aktuális ajánlásokat. Orv Hetil. 2023; 164(48): 1887–1894.

Diagnosis and treatment of paediatric multisystem inflammatory syndrome

Összefoglaló. A SARS-CoV-2-fertőzés ritka gyermekkori szövődménye a sokszervi gyulladás, angol terminológiával paediatric inflammatory multisystem syndrome (PIMS). Két vagy több szerv érintettségével járó, súlyos tünetekkel induló betegségről van szó, amelynek tünetei átfedést mutatnak a Kawasaki-betegséggel, a toxikus sokk szindrómával és a makrofágaktivációs szindrómával. A PIMS-betegek intenzív terápiás osztályon vagy intenzív terápiás háttérrel rendelkező intézményben kezelendők, ahol biztosítottak a kardiológiai ellátás feltételei is. A szükséges immunterápia a klinikai prezentációtól függ. A jelen közleményben a szerzők a releváns nemzetközi irodalom áttekintését követően ajánlást tesznek a PIMS diagnosztikai és terápiás algoritmusára. Orv Hetil. 2021; 162(17): 652-667. Summary. Pediatric inflammatory multisystem syndrome (PIMS) is a rare complication of SARS-CoV-2 infection in children. PIMS is a severe condition, involving two or more organ systems. The symptoms overlap with Kawasaki disease, toxic shock syndrome and macrophage activation syndrome. PIMS patients should be treated in an intensive care unit or in an institution with an intensive care background, where cardiological care is also provided. The required specific immunotherapy depends on the clinical presentation. In this paper, after reviewing the relevant international literature, the authors make a recommendation for the diagnostic and therapeutic algorithm for PIMS. Orv Hetil. 2021; 162(17): 652-667.

Sarcopenia - 2021: Pathophysiology, diagnosis, therapy

Összefoglaló. A sarcopenia progresszív, generalizált vázizombetegség az izomtömeg fogyásával és az izomfunkció romlásával, számos szövődménnyel, rossz prognózissal. A sarcopeniát eredetileg életkorfüggő, idősekben jelentkező kórképnek írták le (primaer sarcopenia). Később derült ki, hogy fiatal- és középkorú személyeknél is előfordul, különböző betegségekhez társulva (secundaer sarcopenia). A közlemény áttekintést ad a betegség patofiziológiájáról, a fizikai inaktivitás, az inzulinrezisztencia, a krónikus gyulladás, a citokinek, hepatokinek és miokinek szerepéről az izomkárosodásban, valamint az izom, a zsírszövet és a máj funkcionális kapcsolatairól nem alkoholos zsírmájban és cirrhosisban. A diagnózis felállítását számos funkcionális próba, illetve vizsgálóeljárás teszi lehetővé. Az izomerő-csökkenés igazolása a legfontosabb paraméter (kézszorító erő). Az izomtömegvesztést kettős energiájú röntgenabszorpciometria, bioelektromosimpedancia-analízis, komputertomográfia vagy mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálat mutathatja ki, megerősítve a kórismét, a fizikai teljesítmény csökkenése pedig a sarcopenia súlyosságát jelzi. A sarcopenia kezelése és a progresszió prevenciója a fiatalkorban elkezdett és élethosszig tartó rendszeres fizikai aktivitáson, a protein-kalória túltápláláson és a gyógyszeres terápián alapul, beleértve a D-vitamin és a tesztoszteron pótlását, az elágazó láncú aminosavak és az L-karnitin adását. Másodlagos sarcopeniában az alapbetegség kezelése is szükséges. Orv Hetil. 2021; 162(1): 3-12. Summary. Sarcopenia is a progressive, generalized skeletal muscle disease with the loss of muscle mass and function, associated with adverse outcomes and poor prognosis. Sarcopenia first was regarded as an age-related disorder of older people (primary sarcopenia). Later it turned out that it can also occur in young age due to a range of chronic disorders such as cancer, anorexia or malnutrition (secondary sarcopenia). This paper overviews the pathophysiology of sarcopenia and the factors involved in the muscle mass loss, i.e., physical inactivity, insulin resistance, low-grade chronic inflammation, hepatokines and myokines. The basic feature is the imbalance between proteolysis and protein synthesis that leads to muscle atrophy. We discuss the relationship between liver, muscle and adipose tissue in non-alcoholic fatty liver disease and cirrhosis. To diagnose sarcopenia, there are a range of tests and tools that measure muscle strength and muscle mass as well as physical performance. The low muscle strength (hand grip strength) is the primary parameter of the diagnosis, the best measure of muscle function. The loss of skeletal muscle mass assessed by dual-energy X-ray absorptiometry, bioelectric impedance analysis, computer tomography, or magnetic resonance imaging confirms diagnosis, while the decrease in physical performance reflects severe sarcopenia. For the treatment and prevention of progression, the most important is the regular physical activity started from early adulthood, and healthy diet containing protein-calorie hyperalimentation. In addition, a pharmacotherapy with the supplementation of vitamin D and testosterone, furthermore, the administration of L-carnitine and branched-chain amino acids can be recommended. In the case of secondary sarcopenia, the underlying disease also requires treatment. Orv Hetil. 2021; 162(1): 3-12.

Diagnostic consideration and bedside estimation of the prognosis in COVID-19 patients

In December 2019, a cluster of pneumonia cases of unknown origin occured in Wuhan, China. The identified infective agent is a novel corona virus called “severe acute respiratory syndrome coronavirus 2” (SARS-CoV-2) and the respiratory disease caused by this agent aquired the name “coronavirus disease 2019” (COVID-19). In March 2020, the World Health Organization (WHO) declared the novel coronavirus outbreak a pandemic. We reviewed the international literature regarding the novel coronavirus outbreak. Here below, we focus mainly on the diagnostic issues of COVID-19 and on the estimation of the prognosis. We detail the relevant anamnestic factors and initial examination results which serve as basics for the clinical suspicion of COVID-19. We also focus on the proper method of microbiological sampling and the relevant informations regarding diagnostic tests like the gold standard real-time reverse transcriptase polymerase chain reaction (RT-PCR) for SARS-CoV-2. We also cite the current national epidemiologic regulations of testing for novel coronavirus. In the last section, we emphasize the importance and the potential way of early identification of high-risk patients. The COVID-19 pandemic may cause substantial epidemiological and healthcare burden even in Hungary. In addition to the epidemiologic interventions aiming the deceleration of the outbreak, the early identification and the correct hospital treatment remain key issues since these may influence mortality. The chances of the critically ill patients could be improved solely by a high-quality and careful critical care. It is prudent to meet the experiences of colleagues working hard with these patients in the already heavily infected countries. Orv Hetil. 2020; 161(17): 667–671.

[The importance of "free" nucleic acids in the non-invasive diagnostics]

There is a great interest to determine the physiological role of "free" nucleic acids, and to use them in the clinical diagnostics. These could be DNA, mRNA, microRNA and long non-coding RNA molecules, they are in the body fluids, like serum, tear, saliva, etc. Their exact role in the normal and pathological physiological processes is still in the focus of the research, while their use in the diagnostics is becoming more and more important. The use of "free" DNA in the non-invasive prenatal diagnosis is the first clinical application of the new generation sequencers, these methods are able to reach 99.9% specificity and sensitivity for the detection of the most common trisomies. There are promising results in their use in the diagnosis and classification of heart and cardiovascular diseases. In oncology the possibility to use the "liquid biopsy" captured the attention of not only researchers and clinicians, but the whole community. There is not enough data until today for the clinical utility and applicability of these methods. Orv. Hetil., 2016, 157(48), 1900-1909.

[Acute mesenteric ischemia: do biomarkers contribute to diagnosis?]

Acute mesenteric ischemia is an emergency condition that requires immediate therapy. Despite advances in the fields of surgery and intensive therapy, the mortality of this condition remains high. This is due to the broad variability of clinical presentations and non-specific laboratory findings, which delay the diagnosis allowing the ischemia to progress and further worsening the patients' chances of survival. Thus, there is a significant need for reliable and enhanced serological markers of intestinal ischemia. The authors review the traditionally used and novel experimental serological markers for early diagnosis of mesenteric ischemia.